Néhány kisebb kezdeti formáció után a 80-as évek alkonyán megfogalmazódott a zenekar neve, ami akkor a New Wave szinti-popjával forrt egybe.
Első hivatalos fellépésük 1990 december 2-án vált valósággá, amit - mint dátum - a zenekar születésnapjaként szoktunk említeni ("Fiatal" zenekar vagyunk).

A kezdeti "két billentyű + ének" '93-ig volt érvényes, amikor is az akkori énekes továbblibbent a csapatból, amivel egyben elkészült egy szerzői kiadásban gondozott anyag. Így duóban a két alapító tag, Bolla György /billentyű/ és Szkok István /billentyű, ének/ folytatta az erőnléti edzéseket. 1996 - ban azonban megváltozott az addig steril, szintetikus hangzás, mikoris Tóth Ferenc - aki korábban a Monastery nevű metálcsapatban fogyasztotta húrkészleteit - csatlakozott - elektromosan.

Így kiegészülve készült el 97 elején a promotion című anyag, amelyről elismerően nyilatkoztak a szaklapok /MH, TM Rock/, és más médiumok. Ebben az évben szerepelt először a Sziget-en az Electric Connection, ahol viszont már egy szaxofonos tette teljessé a zenei stílust.

Év végén a zenekar döntős lett a Marshall tehetségkutató versenyén, ahol megint elismerést váltott ki /ZM 98/1/, na persze helyezést nem. Aztán '98 - ban már helyezéssel is gazdagabban az LMS fesztivált megnyerve folyt tovább a munka. Ennek eredményeként '99 márciusában elkészült a zenekar első videoklipje.

Ez lehetőséget adott a televíziós területek megközelítésére, és így több adón is látható, sőt, az egyik sikerlista középmezőnyébe is felkerült /Z+/.

Időközben a szaxofonos személye megváltozott, ami igazából változást nem jelentett.

Az év fesztiváljai után, novemberben kezdtünk hozzá legújabb anyagaink rögzítésének.

Ennek eredményeképp 2000 elején "megszületett" két új hanghordozó, a "Feelings" EP, és a "Don't Leave Me!" maxi. A remix lemez két változatához is készült videoklip, melyeket játszák a TV csatornák. A 2000 - es év nem csak a csapat 10 éves fennálását jelenti, hanem egy "brand new" felállást, amelyhez a két alapító tagon kívül / Bolla - Szkok / 3 új, friss zenész csatlakozott, és első ízben egy DJ is karcolgatta a lemezeket közel fél éven keresztül.

Ezzel egy időben készült el a zenekar Homepage-e az internetes infosztráda utazói számára, majd ezen év decemberétől a -talán az eddigi legegységesebb- formációhoz egy fúvós csatlakozott, mellyel testközelbe került minden távlati elképzelés megvalósítása (világmegváltás, stb.).

Jelenlegi felállás:

Bolla György - billentyűk
Garamvölgyi Krisztián - dobok
Háry Ádám - gitár
Sinkovits Ádám - klarinét
Szkok István - ének, billentyűk

Elérhetőség:

Tel: 20/ 9266 218, 30/ 9362 137
e-mail: connection@zalaszam.hu
 
Címlap Képek Tagok Hangok Rólunk Anyagok